Mikor ezt a blogot írni kezdtem, megfogadtam hogy 3 dologról nem fogok bejegyzést készíteni, annyira megosztják a közvéleményt: politika, foci, vallás. Úgy vagyok ezekkel, hogy otthon a 4 fal közt a családommal és barátokkal megbeszélem, de nyilvánosan nem feszülök senkinek. Ez a bejegyzés sem a véleményemet hivatott tükrözni, csak egy komoly aktuálpolitikai helyzetre reagál.

Ma hajnalban amerikai idő szerint 4.40-kor Donald Trump amerikai elnök légitámadást indított egy szír légibázis ellen (ezt majdnem szó szerint idéztem az Index idevágó címlaphíréből). Ezidáig Amerika távol tartotta magát a szír polgárháborútól, nem avatkozott közbe.

Putyin orosz elnök a szír vezető, Bassár el-Aszad támogatója (legalábbis ezt közvetítik a külvilág felé); jelen légitámadást elítélte és az amerikai-orosz viszony megrongálódását fejezte ki mondavicsinált okokkal az amerikai elnök részéről.

Az előzmények: kedden "valakik" szarin-és klórgázzal (hivatalosan meg nem erősítve) támadást intéztek Szíriában, Idlíb tartományban egy civilek lakta térségben civilek ellen... Halottak: legalább 72, több tucat ember életéért kórházban küzdenek. Halott gyerekek a nemzetközi fotókon. Nekem is van gyerekem. A gyomrom görcsbe rándult a képek láttán. Az ENSZ persze szokás szerint betolja az ilyenkor kötelező frázisokat: azonnali tanácskozást tartanak, megkeresik a bűnösöket, és felelősségre vonják őket. Ezt nagyjából minden ehhez hasonló alkalommal hallhatjuk.

Az orosz medve helyezkedik, ez eddig sem volt titok, mikor-éppen-hova teszi le a mancsát; erre jön az amerikai pénzember a nevetségesen fésült, szőkített hajával, és belegyalogol egy olyan helyzetbe, amihez elődje nem mert/ nem akart hozzányúlni. Mi lesz ebből? Kétlem hogy egy ejnye-bejnye lenne az orosz reakció mindössze. Ne feledjük: a 4 nappal ezelőtti szentpétervári metrórobbantás után még részvétét fejezte ki Trump az orosz nép és Putyin elnük felé, most meg kicsit megszórta bombákkal a Putyin által támogatott Aszad egyik bázisát. Hoppá. 

A II.világháború óta kimondatlanul is, de mindig ott lebeg a levegőben: ha ismét szétszakad a világ és egymás torkának ugranak a nagyhatalmak, az csúnya lenne. Már lassan a sarki kisboltosnak is van otthon atombombája, egyre-másra felröppennek a hírek hogy újabb ország akarja magát fegyverarzenállal bebiztosítani. Semmi hippi "flower power", a fegyverkezésben viszont folyamatos verseny zajlik. Egyelőre még mindenki észnél volt annyira hogy a sokszor pattanásig feszült nemzetközi helyzetekben nem egy atombomba elpottyantását látta a megoldásnak - de ez meddig fog tartani? Nyilván nem hiszem hogy jelen helyzetben Putyin bombázással válaszolna az amerikai támadásra, de érezhetően megy a taktikázás a porondon. 

Európában eközben erősödnek a szélsőséges, nacionalista csoportok, már nincs meg a "szeressük egymást, gyerekek" közhangulat. Az amerikai bombázás mellett nagy hirtelen kiállt a brit, az ausztrál és az izraeli miniszterelnök is, a többiek még csendben vannak de idő kérdése és jön a többi állásfoglalás is.

Nem akarom tovább véleményezni ezt az eseményt, lehet gondolkodni mi lesz ebből a történetből.

Inkább íme néhány kép amik magukért beszélnek. 

Fotó credit: dailymail.com, hindustantimes.com, alarabiya.com